Ismerős segítség a felépülés során
Thunem elmondta, hogy az asszisztensek már ismerték szokásait, kommunikációját és igényeit. Gyakorlati feladatokban segítettek, míg az ápolók az egészségügyi ellátást végezték. Így erőt takaríthatott meg, nem kellett újra és újra különböző dolgozóknak elmagyaráznia szükségleteit. Az asszisztensek abban is támogatták, hogy megszólaljon, amikor úgy érezte, nem hallgatják meg. [1]
Az irányítás az embernél marad
„Ez hatalmat ad nekünk a saját életünk felett” – írta Thunem az önálló életvitelről és az asszisztenciáról. Az ENIL útmutatója a személyi asszisztenciát a felhasználó által irányított támogatásként határozza meg, beleértve azt, hogy ki, mikor és hogyan nyújtja. A támogatott döntéshozatal segíthet ennek az irányításnak a gyakorlásában. [1][2]
A hozzáférés továbbra is egyenlőtlen
Az Uloba különálló, 2025-ös felmérése 361 asszisztenciát igénylő fogyatékossággal élő ember válaszaira és nyilvános statisztikákra épült. Önkormányzatok közötti eltérésekről, korlátozott óraszámokról és nehéz panaszkezelési eljárásokról számolt be. Ezek az eredmények a norvégiai hozzáférésre vonatkoztak; Thunem a kezelés alatt megtartott ismerős támogatás saját tapasztalatát írta le. [3]